HTML

Kémiai feladatok

A megszűnőben lévő Győri Kökél pótlására.

Kedves Olvasó!

A Győri Kökél legutóbbi számai 2006. végén jelentek meg. Ezt a lapot dr. Várnai György, a Középiskolai Kémiai Lapok alapító főszerkesztője hozta létre 2004-ben a lap addigi tevékenységének töretlen folytatásaként az akkori Szerkesztőbizottság segítségével, akik részben már az alapítás során is közreműködtek, s egy-egy rovat beindításával és működtetésével járultak hozzá évtizedeken keresztül a diákok kémiai gondolkodásának alakításához. Azóta számos kiváló szakember lett a hajdani diákokból, de még az utóbbi években is - amikor már szinte valamennyien nyugdíjasként dolgoztunk - ezernyi, feladatmegoldást, vagy szakfordítást tartalmazó levél bizonyította a diákok érdeklődését témáink iránt.

2007-ben -anyagi támogatás híján - nem tudtunk egyetlen számot sem megjelentetni, mert - bár a szerkesztők mind önkéntes munkában dolgoztak, ellenszolgáltatás nélkül - a nyomda- és postaköltségre nem tudtak támogatást szerezni.

Elhatároztam tehát, hogy mindaddig, amíg lapunk nem lesz nyomdaképes, ezen a blogon teszem közzé a rovataimba szánt feladataimat. Először csak a "sztöchiometriai és egyensúlyi feladatok" rovatot újítom, később megpróbálkozom a német és angol szakfordítói rovataimmal is.

A megoldásokat minden diák beküldheti. Cím: Maleczkiné Szeness Márta Veszprém, 8201, Pf.158. Aki megcímzett, felbélyegzett borítékot küld, visszakapja javított megoldásait. Mindaddig beküldhetők a feladatmegoldások, amíg az én megoldásaim itt meg nem jelennek.

Legutóbbi hozzászólások


Emlékezés Dr. Bodor Endre professzorra

2011.11.11. 10:19 Maleczkiné Szeness Márta

 A Veszprémi Vegyipari Egyetem (ma:Pannon Egyetem) professzora volt 1954-től 1981.-ig, az Általános és Szervetlen Kémia Tanszéket vezette. Meghatározó szerepe volt mind az Irinyi János Középiskolai Kémiaverseny, mind a Középiskolai Kémiai Lapok kialakításában,…

1 komment

Emlékezés Pungor Ernőre

2009.03.08. 16:00 Várnai György

Emlékezés Pungor Ernőre a magyar műszeres analitika megteremtőjére, a hazai kémiaoktatás segítőjére   Halálának második évfordulója közeledtével1 emlékezünk Pungor Ernőre, aki a nemzeti felemelkedés egyik kulcsaként a magyar kémikusok nemzetközi elismertségéért és a…

Szólj hozzá!

KÖKÉL-történelem

2008.08.12. 21:42 Maleczkiné Szeness Márta

(ahogy én átéltem)   1974: A Győri Révai Miklós Gimnáziumban tanító dr. Várnai György kérésére dr. Bodor Endre tanszékvezető egyetemi tanár engem bízott meg azzal, hogy az iskola által kiadott, Várnai tanár úr által szerkesztett lapba kémiai számítási feladatokat…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása