HTML

Kémiai feladatok

A megszűnőben lévő Győri Kökél pótlására.

Kedves Olvasó!

A Győri Kökél legutóbbi számai 2006. végén jelentek meg. Ezt a lapot dr. Várnai György, a Középiskolai Kémiai Lapok alapító főszerkesztője hozta létre 2004-ben a lap addigi tevékenységének töretlen folytatásaként az akkori Szerkesztőbizottság segítségével, akik részben már az alapítás során is közreműködtek, s egy-egy rovat beindításával és működtetésével járultak hozzá évtizedeken keresztül a diákok kémiai gondolkodásának alakításához. Azóta számos kiváló szakember lett a hajdani diákokból, de még az utóbbi években is - amikor már szinte valamennyien nyugdíjasként dolgoztunk - ezernyi, feladatmegoldást, vagy szakfordítást tartalmazó levél bizonyította a diákok érdeklődését témáink iránt.

2007-ben -anyagi támogatás híján - nem tudtunk egyetlen számot sem megjelentetni, mert - bár a szerkesztők mind önkéntes munkában dolgoztak, ellenszolgáltatás nélkül - a nyomda- és postaköltségre nem tudtak támogatást szerezni.

Elhatároztam tehát, hogy mindaddig, amíg lapunk nem lesz nyomdaképes, ezen a blogon teszem közzé a rovataimba szánt feladataimat. Először csak a "sztöchiometriai és egyensúlyi feladatok" rovatot újítom, később megpróbálkozom a német és angol szakfordítói rovataimmal is.

A megoldásokat minden diák beküldheti. Cím: Maleczkiné Szeness Márta Veszprém, 8201, Pf.158. Aki megcímzett, felbélyegzett borítékot küld, visszakapja javított megoldásait. Mindaddig beküldhetők a feladatmegoldások, amíg az én megoldásaim itt meg nem jelennek.

Legutóbbi hozzászólások

B-1. feladat

2009.03.27. 20:24 Maleczkiné Szeness Márta

B-1. feladat

 

Egy ismeretlen M fém 12,00 grammjának kénsavas oldása során az oldásra fogyott kénsav és a  20oC-on kivált MSO4.7H2O-kristály mennyiségéből meg kellett állapítanunk, hogy melyik fémről van szó, s hogy mi a fém szulfátjának oldhatósága  20oC-on.

 

Megoldás

 

A reakció: 

M + H2SO4  = MSO4 + H2

 

Adataink:

 

  • az oldásra használt kénsav mennyisége 70,00 g 28,00%-os (m) oldat,
  • az oldott fém tömege 12,00 g,
  • az oldatból 4,00 g MSO4 · 7H2O vált ki 20 oC-on,
  • az oldat 2,00 g-ja 8,44 ml 0,100 mólos NaOH -oldatot semlegesít. 

 

Ha a 12 g fém n mol, akkor n mol kénsavval reagál, és n mol hidrogén távozik az oldatból. Az összes hozzáadott kénsav: m = 70 g · 0,28 = 19,6 g, ami

n1 19,6 g = 0,200 mol
98 g/mol


A fölös kénsav (feleannyi mol, mint a titráló NaOH mennyisége a  H2SO4 + 2NaOH = Na2SO4 + 2H2 O egyenlet alapján): 

n2 8,44 · 10-3  · 0,100  mol = 4,22 · 10-4 mol
2

a 2 g oldatban, azaz 2,11 · 10-4 mol grammonként. Az összes megmaradt oldat tömege (70,00 + 12,00 - 4,00 - 2n) gramm, tehát a fölös kénsav mennyisége: n2 = 2,11 · 10-4 (78 - 2n) mol, így a fémmel reagált

 n  = n1n2 = (200 - 0,211 ·  (78 - 2n)) · 10-3 mol

 

kénsav, amiből n = 0,1835 mol, és az ismeretlen fém atomtömege:

AM m  =  12,00 g  =  65,38 g/mol
n 0,1835 mol

 Ez a fém a cink: Zn.

 

A kivált ZnSO4 · 7H2O mennyisége:

n 4 g  =  4 g   = 0,0139 mol.
M 287,38 g/mol

 

Oldatban maradt 0,1835 - 0,0139 = 0,1696 mol ZnSO4, azaz 27,37 g.  Az oldat össztömege 77,63 g, tehát a telített oldat

100 ·  27,37 g  =  35,25% -os (m)
77,63 g

A képződött hidrogén mennyisége 0,1835 mol, azaz  4,5 dm3  standard állapotú hidrogén.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kemia.blog.hu/api/trackback/id/tr401029949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása