HTML

Kémiai feladatok

A megszűnőben lévő Győri Kökél pótlására.

Kedves Olvasó!

A Győri Kökél legutóbbi számai 2006. végén jelentek meg. Ezt a lapot dr. Várnai György, a Középiskolai Kémiai Lapok alapító főszerkesztője hozta létre 2004-ben a lap addigi tevékenységének töretlen folytatásaként az akkori Szerkesztőbizottság segítségével, akik részben már az alapítás során is közreműködtek, s egy-egy rovat beindításával és működtetésével járultak hozzá évtizedeken keresztül a diákok kémiai gondolkodásának alakításához. Azóta számos kiváló szakember lett a hajdani diákokból, de még az utóbbi években is - amikor már szinte valamennyien nyugdíjasként dolgoztunk - ezernyi, feladatmegoldást, vagy szakfordítást tartalmazó levél bizonyította a diákok érdeklődését témáink iránt.

2007-ben -anyagi támogatás híján - nem tudtunk egyetlen számot sem megjelentetni, mert - bár a szerkesztők mind önkéntes munkában dolgoztak, ellenszolgáltatás nélkül - a nyomda- és postaköltségre nem tudtak támogatást szerezni.

Elhatároztam tehát, hogy mindaddig, amíg lapunk nem lesz nyomdaképes, ezen a blogon teszem közzé a rovataimba szánt feladataimat. Először csak a "sztöchiometriai és egyensúlyi feladatok" rovatot újítom, később megpróbálkozom a német és angol szakfordítói rovataimmal is.

A megoldásokat minden diák beküldheti. Cím: Maleczkiné Szeness Márta Veszprém, 8201, Pf.158. Aki megcímzett, felbélyegzett borítékot küld, visszakapja javított megoldásait. Mindaddig beküldhetők a feladatmegoldások, amíg az én megoldásaim itt meg nem jelennek.

Legutóbbi hozzászólások

Irinyi döntő feladatok

2009.02.23. 17:41 Maleczkiné Szeness Márta

 
Válogatás az Irinyi JÁNOS Középiskolai kémiaversenyek Döntőire készített feladataimból (1973-2003)
 
 
  1. (1988): Vaspor és kénpor 100g össztömegű keverékét megolvasztjuk. A kihűlt anyagból – amely már ként nem tartalmaz – 35dm3 standard állapotú gázelegy képződik sósavoldattal.  Mi a gázelegy, s mi volt a szilárd elegy mólszázalékos összetétele? (megoldás)

  2. (1986):1,00g-os fém nátrium-darabkát 5,00dm3-es standard állapotú nemesgázt tartalmazó edényben tárolunk. Tárolás közben a fém tömege 1,40g-ra nőtt. Hány százaléka alakult át hidroxiddá, s mennyi vízgőz volt az edényben a nemesgáz mellett?(megoldás)

  3. (1985): Bázisos nikkel-karbonát mintát (xNiCO3.yNi(OH)2.zH2O) egyenletes ütemben hevítünk mindaddig, míg tömege már nem változik. A vegyület 1 millimóljából 3 mmol NiO marad. A gázállapotú, 586K hőmérsékletű, 188mg tömegű bomlástermék térfogata pedig tizennyolcad-részére csökken, ha állandó nyomáson 20oC-ra hűtjük. Adja meg a vegyület képletét és írja fel a termikus bomlás egyenletét!(megoldás)

  4. (1984): 995mg kristályos FeCl2.xH2O –hoz 50,00cm3 0,100 mólos KMnO4-ot adunk. A fölöslegben maradt kálium-permanganát elszíntelenítéséhez 10,00cm3 0,500 mólos oxálsav kell. Irja fel a reakcióegyenleteket ( a vas(II) vas(III)-á, a klorid klórrá oxidálódik), és számítsa ki a mólonkénti kristályvíztartalmat!(megoldás)

  5. (1980): Mi a képlete annak a KxSyOz vegyületnek, amelynek 11,1g-jából sósavval 2,24 liter normálállapotú kéndioxid szabadítható fel? Írja fel a reakcióegyenletet is! (oxidációszám-változás nincs a reakció során!)(megoldás)

  6. (1978): Mekkora a disszociációfok a) a N2O4   2NO2 és b) a H2SO4 SO3 + H2O termikus, gázfázisú folyamatokban, ha mindkét esetben az egyensúlyi gázelegy minden komponensének koncentrációja azonos? Mekkora az egyensúlyi állandók értéke, ha mindkét esetben 0,01mol/dm3  volt a kiindulási koncentráció?(megoldás)

  7. (1977): Hány mólos oldatot kell készíteni hidrogén-fluoridból, hogy a HF protolízisfoka  a) 25%-os, b) 50%-os legyen, ha KHF = 7,2.10-4 mol/dm3? Általánosítsa a megoldást tetszés szerinti, K disszociációállandójú, egyértékű savra!(megoldás)

  8. (2001): Milyen módon változik a víz adott tulajdonsága az adott hatásra? ( egy-egy szóval válaszoljon!)
a)      ha a külső nyomás nő, forráspontja           ……………….,
b)      ha megfagy, térfogata                            ……………….,
c)      ha sót oldunk benne, forráspontja             ………………,
d)      ha felmelegszik, térfogata                        ………………,
e)      ha gőzzé alakul, sűrűsége                        ………………,
f)       ha NiSO4-ot oldunk benne, színe               ………………,
g)      ha jódot oldunk benne, színe                    ………………,
h)      ha NH4Cl-ot oldunk benne, pH-ja              ………………,
i)        ha pozitív oldáshőjű anyagot oldunk benne ……………...,
j)        ha NaCl-ot oldunk benne, pH-ja                ……………….
 
  1. (2002): Felsorolunk 10 szerves vegyületet: és 10 vegyületcsoportot.

    A vegyületek:

    adipinsav, anilin, borkősav, dioxán, ftálsav, glicerin, glicerinaldehid, glicin, metil-etil-amin, piridin.

    A vegyület-csoportok:
     
    a)   Aromás dikarbonsav:……………………………………………
    b)   Aromás amin:………………………………………………………
    c)   Hidroxi-dikarbonsav:……………………………………………
    d)   Dikarbonsav:………………………………………………………
    e)   Trióz:…………………………………………………………………
    f)   Szekunder amin:…………………………………………………
    g)   Aminosav:……………………………………………………………
    h)   Triol:……………………………………………………………………
    i)   O-heterociklus:……………………………………………………
    j)   N-heterociklus:……………………………………………………

    A) Írja be nevüket és konstitúciós képletüket a felsorolt vegyületcsoportok közül annak a sorába, amelyikbe tartozik!

    B) Írja fel a fentiek közül
     
    „b” reakcióját sósavval,
    „e” reakcióját ammóniás ezüstnitráttal,
    „f” protolízisét vízben,
    „g” reakcióját lúggal,
    „h” salétromsavval adott reakcióját,
    „j” brómmal való reakcióját.
     
    (megoldás)
  1. (2003): Csoportosítsa a megadott molekulákat a felsorolt tulajdonságok szerint!
    N2O, Cl2O, BF3, PF3, SiCl4, H2S, NH3, NO2, PF5, CO2.
a)      vonalas,
     poláros:  ……………………………
     apoláros: ……………………………

b)      háromszög(vagy V-alak),
     poláros:  ……………………………
     apoláros: ……………………………

c)      tetraéder-alakú,
     poláros: ……………………………
     poláros: ……………………………

d)      π-kötést is tartalmaz: …………… (megoldás)
 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kemia.blog.hu/api/trackback/id/tr82960034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.